2014. augusztus 14., csütörtök

Kérlek szavazz!

Sziasztok Drágáim,

Óriási kéréssel fordulnék hozzátok. Jelöltek egy versenybe és mint minden normális, versenymániás szeretném megnyerni. Nektek csak annyi lenne a dolgotok, hogy IDE KATTINTOTOK és szavaztok a YouTubers' Love (Zoe Sugg) című blogra!
Nektek tényleg csak annyi lenne, hogy rákattintotok a blog melletti kis pöttyre, aztán a VOTE gombra, majd már mehettek is a dolgotokra. De nekem ez nagyon fontos lenne.
Megtennétek ezt a kedvemért?


Ölel és csókol titeket drága Olvasóim,
Dreamy Girl~

2013. október 3., csütörtök

Epilógus

20 év múlva


Emily és Matt egész családjával az egyetem után visszaköltözött Párizsba. 3 fiúnak és egy kislánynak lettek boldog szülei. Amy és Dave vidékre költöztek fiukkal de rendszeresen látogatják testvérét.
Emily és bátyja Adam vitte tovább az éttermet míg Matt válogatottként a sportból segítette az anyagiakat. 
-Brittany!- kelti fel lányát Matt.- El fogsz késni hercegnő!
-Még 10 percet apu!
-Declan, Sam és Nathan már lent várnak.- mondja.- És az édesanyád is.
A kislány morogva felkel míg édesapja elégedett mosollyal becsukja maga után az ajtót és lesiet feleségéhez, akit ma még csak alvás közben látta.
-Gyönyörű vagy ma is.- suttogja fülébe ahogy mögé lép.
-Matt a frászt hozod rám.- mondja Emily.
Szorosan magához húzza feleségét és hosszas csókkal köszönti.
-Minden meg van bocsájtva.- nevet felesége és egy kávét nyom férje kezébe.
Declan ül rögtön anyja ölében, amint meglátja, hogy Emily leül. A kisfiú édesen mosolyog anyukájára és egy apró puszit nyom arcára.
Sam a legnagyobb fiú, már 16 éves, ujjai között pörgeti a motorjának kulcsait. Az iskola focicsapatának meze kiemeli izmos karjait. 
-Elmentem.- mondja és az ajtó felé indul.- Hannah-nál alszom ne várjatok.
-Vigyázz magadra.- szól utána aggódva anyja majd megrázza fejét.- Mintha téged látnálak Matt.
-Dehogy is.- rázza fejét nevetve.- Megérkezett az én hercegnőm. Akkor el is indulhatunk. 
Matt bepakolja a gyerekeket az autóba és be is ül mikor eszébe jut, hogy elfelejtett valamit.
-Itt hagytál valamit?- kérdezi felesége a mai újságot olvasva.
-Elfelejtettem tőled elköszönni.- mondja és szenvedélyesen megcsókolja Emily-t.- Nagyon szeretem Mrs. Wells.
-Én is szeretem önt Mr. Wells.

2013. szeptember 27., péntek

Mindig nehéz elengedni azt, akit szeretnénk megtartani.

image


*2 év múlva*

Emily szemszöge


2 éve sikeresen felvételiztünk a Floridai Sport Egyetemre. Hogy mért ide? Egyszerű, mind imádunk sportolni. 
Amy pompon lányként alapozta gimnasztikai pályafutását. Dave az amerikai foci nagyágyúja. Matt a kézilabdában, én pedig a röplabdában találtam meg magamat. Valamint itt van végzősként velünk a bátyám Adam és velünk repült az egész családunk. Egy nagy blogod család lettünk itt Florida tengerpartjának a közelében. De azért, hogy szabadságunk meglegyen hatan bérlünk egy három szobás apartmant az egyetem közelében.
-Kérsz kukorica pelyhet?- kérdezte Alice a barátnőm, aki nem mellesleg a bátyám barátnője lett.
-Igen.
-Milyen órád lesz ilyen korán?- kérdez. Az órára pillantok. Csak reggel hat óra van. 
-Kicsit kocogok a parton.- mondom.- Ma Mattel bemegyünk a kórházba Brithez. Kell az energia.
-Jó edzést.- mondja majd elmegy a fürdőbe. Beteszem a hűtőbe a tejet és reggeli előtt elmegyek futni. 
Izzadtan és fáradtan lépek be az ajtón. Dave-et találom a konyhában Matt-el aki nem mellesleg az én reggelimet falatozza.
-Finom?- kérdezem és lehajolok megcsókolni. 
-Aha bár én jobban szeretem ha ázik egy kicsit benne. Meg egy kis gyümölccsel.
Nevetve megrázom a fejem majd elfoglalom a fürdőszobát. Háromnegyed órával egy szép sminkel, egy gyönyörű ruhában és három ideges emberrel készen lettem és ki is léptem a fürdőből. Matt már a kocsiban vár és egyenesen a kórházba megyünk Brittany-hoz.
Nyugodtan sétálunk végig az épületen. Matt megszorítja a kezemet és megáll. Tekintetemet felemelem és előre nézek.  Matt anyát látom meg összerogyni egy széken és férjével együtt zokogni. Matt elkezd rohanni de kezemet nem engedi el ezért magával ránt. Átszeljük a folyosókat mire odaérünk Matt egyre feszültebb lesz. Erősen fogja kezemet és nem áll szándékában elengedni.
-Anya!- érinti meg a vállát.- Mi az?
Csak hüppögve tudott válaszolni. Ahogy a szemembe nézett keserűség és bánat látszott benne. Félelmemben elkaptam tekintetem és egy mély levegőt próbáltam venni, hogy sikerüljön megtartanom magamat és józanul tudjak gondolkodni. Elengedtem Matt kezét és átkaroltam derekát, hogy meg tudjam fordítani és egyenesen bevezettem a húgának kórtermében. Egy orvos volt éppen bent és az értéket nézte.
-Mr. Wells?
-Igen ő az.- feleltem Matt helyett, mert ő csak húgát bámulta és térdei remegtek.
-Nagyon sajnálom de itt az idő!- mondja.- Még tud egy kicsit beszélni de aztán vége. A teste felett átveszi a hatalmat a rák. Egyre gyengébb lesz és már csak aludni fog. Nem fog neki fájni ne aggódjon. Békében fog itt hagyni bennünket.
Magunkra hagyott az orvos és Matt csak remegett. Magamhoz húztam és átöleltem. Pár percig hagytam hagy nyugodjon le majd magam felé fordítottam.
-Most kimegyek.- mondom.- Beszélgessetek egy kicsit kettesben!
Elengedtem kezét és még utoljára visszanéztem. Leguggoltam a szüleihez és nem tudtam mit tenni csak papírzsepit adni. Legalább egy valakinek erősnek kellett maradnia és sajnos rám esett a választás.

Matt szemszöge

Megfogom apró kezeit és könny szökik szemembe. Még nem hagyhat itt! Még nem!
-Matt ne vág már ilyen fejet!- mondja nekem rekedtes hangon. Csoda, hogy meghallottam.
-Akkor hogy nézzek rád Brit?- kérdezem.- Máshogy nem megy!
-Már elfogadtam, hogy itt a vége! Tedd te is ezt!- mondja.- Minden percét tudom értékelni ennek a 13 évemnek. Az orvos szerint felnőttesebb vagyok, mint pár 15 éves kis tini. Kérlek Matt engedj el.
-Tudod, hogy nem tehetem.
-Írtam neked és anyáéknak is pár sort megtalálod a bőröndömben. Csak akkor olvasd el ha már meghaltam.- meg sem rebben mikor kimondja ezeket a szavakat.- Minden úgy legyen kérlek ahogy leírtam.
-Úgy lesz! Ígérem.- megszorítottam aprócska kezét és fejemet hasára fektettem.- Szeretlek.
-Én is.
Még órákig beszéltem húgomnak. Ő csak csukott szemmel figyelt. Lehet, hogy néha elaludt, mert kimerült de én csak meséltem neki. Minden apróságról, hogy úgy érezze velünk van. Mert ez így is volt. A szívünkben mindig ott volt és ott is lesz.
Utána minden este 2 hétig bejártam. Az utolsó estéje volt a legrosszabb számomra. Nekem jobban fájt, mint neki.
Mind ott voltunk. Még Emily testvére, Adam is bejött barátnőjével pedig személyesen még eddig nem is találkoztak Brittanyval. Körbeültük és álltuk testvéremet. Emily-t hátulról átkaroltam és fejét mellemre döntötte. Bejött az orvos is hozzánk, hogy elmondja mennyire sajnálja és, hogy Brit-nek olyan egy órája van hátra.
-Köszönjenek el tőle.
Emily köszörülte torkát. Olyan erős volt de tudom, hogy gyenge ehhez és meg van ijedve. Hallottam sírni az éjjel. De a gyász felettem is átvette az uralmat.
-Húgomként szerettelek. Ha csak belenéztem gyönyörű kék szemeidbe mosolyra húzódott szám. Bárcsak több időm lett volna veled, hogy foglalkozzak veled. Bárcsak megtaníthattam volna, hogyan szedj fel fiúkat. Bárcsak láthattalak volna felnőni!- hangja elcsuklott és sírni kezdett de még folytatta.- Bárcsak...bárcsak többet tudtam volna tenni, mint várni. Egyet ígérhetek csak. Mindig vigyázok a bátyádra és szeretem. És téged is szeretlek Brit!
Végleg levetette páncélját és zokogva ölelt át. Próbáltam megnyugtatni de elég nehezen ment hiszen én sem vagyok nyugodt. Anyám borult le Brittany ágya mellé és fülébe suttogott. Néha felnevetett néha pedig zokogása lett hangosabb. Apám csak pár mondatott mondott neki ahogy barátaink is.
Utolsóként hajoltam le mellé, hogy végleg búcsút vegyek.
-Brit! Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Kevés időt töltöttem veled a saját hibámból. Volt amikor a nevelő intézetben töltött idő miatt és volt amikor a saját hülyeségem miatt. Remélem ezt megbocsátod nekem. Ígérem, hogy minden betűt szent írásként veszek a leveledben és követek. Többet nem kerülök bajba bár bevallom azok csak miattad voltak. Meg akartalak védeni és azt akartam, hogy neked jobb legyen mint nekem. Hát nem sikerült.- hangom itt kezdett gyengülni de még volt mondani valóm.- Annyira felnőttes voltál pedig csak 13 éves vagy. De basszus még itt vagy és már múlt időben beszélek rólad! Olyan más lesz minden ha elmész. Ugye tudod! És most megteszem azt amire kértél. Elengedlek! Te tudd hozzánk bármikor jöhetsz kísérteni. Bármikor várunk és tudd nagyon szeretünk!
Most én borultam barátnőm vállára és nem tudtam megállni, hogy ne sírjak. Milyen egy gyáva alak vagy Matt! Egy gyenge gyáva alak!
Bejött az orvos és lekapcsolta a gépeket. Az EKG gép hosszú csíkot húzott és sípoló hangja örökké bele véste magát emlékezetembe. Ott álltam és végig néztem családomon. Mindenki zokogva állt. Még több mint két méter magas barátom is. Dave akitől mindenki fél és széltében nem nagyon fér be egy ajtón. A futballsztár. A nagymenő aki a húgomat megsiratta. A szeretet vagy a tisztelet miatt nem tudom de jól esett.
Hazaérve a hűtőből kihúztam egy üveg whiskyt és leültem a kanapéra.

Emily szemszöge

Keserű ízt éreztem még számban miután jól megmostam a fogamat. Arcom puffadt volt, szemeim vörösek és dagadtak. Kimentem a nappaliba és leültem Matt mellé. Szemei neki is vörösek voltak. Whiskys üvegét kivettem kezéből és jól meghúztam. A keserű ital égette nyelőcsövemet ahogy lenyeltem de nem törődtem az érzéssel. Ami szívemet szorongatta sokkal keményebb és kibírhatatlan volt mint pár korty ital. Nem tudtam mit mondani. Csak a félhomályban ültünk és kifelé bámultunk az ablakon. Egyikünk sem gondolta, hogy eljön ez a nap de mégis. Itt vagyunk de Brit már nincs itt és tudom, hogy Matt magát hibáztatja ezért.
-Nem a te hibád.- suttogom oda neki és átnyújtom az üveget.
-De az igen, hogy annyi időt elpocsékoltam.- mondja majd fejét lehajtja és a földet néz.
Óvatosan oda bújok hozzá és próbálom kicsit jobb belátásra bírni. Kezemmel beletúrok hajába és végig húzom ujjamat kockás hasán. Elhúzódik tőlem és kibújik ölelésemből.
-Ne most Emily.- mondja.-Nem vagyok jó passzban.
Nem válaszolok csak kimegyek az ajtón és a szobánk felé veszem az irányt. Belebújok egy bokszerbe és magamra rántok egy fehér pólót. Használt ruháimat egy dobással a sarokba repítem. Bebújok a takaró alá és  próbálom magam átadni a fáradtságomnak.
Zajra riadtam fel. Magamra csavartam a takarót és kimentem a nappaliba. Matt állt a szobában háttal nekem. Pár virágcserép volt összetörve a földön. Óvatosan háta mögé léptem és megérintettem a hátát. Kicsit összerezzent és megfordult. Szemei vérben forogtak és izmai erősen megfeszültek.
-Tűnj el kérlek!
-Nem megyek sehova nélküled Matt.- mondom neki.
-Menny el a közelemből!- mondja.- Lép ki az életemből, mert nem érdemelsz meg. Neked jobb jár!
Szemébe nézek és azon gondolkodom, hogy ezt most komolyan gondolja?
-Mit állsz még itt?- kérdez.- Szedd a holmid és menj. Hagy egyedül, mint már olyan sokan tették!
Untitled-Tudom, hogy jobbat érdemlek nálad.- mondom neki.- De én csak téged akarlak. Te vagy a tökéletes számomra és soha nem hagylak el. Megígértem.
Szorosan hozzábújok és arcomat pólójába temetem. Erősen átkarolja derekamat és a fülembe suttogja:
-Szeretlek.

2013. szeptember 21., szombat

Amíg a szívem utolsót nem dobban, szeretni foglak az életemnél is jobban.



"A tavasz elrepült és a nyár felváltotta. Matt a kórházban feküdt 3 hétig kómában. Emily végig mellette volt. Nem akarta elengedni és soha nem is fogja.,, - emlékeztető.



*Matt szemszöge*


A szemem csukva és egyfolytában csak ezt hallom: pip-pip-pip-pip. Halálra idegesít már most. Kinyitom a szememet és a fény ami az ablakon szűrődik be arra késztet, hogy újra becsukjam. A szemem mire megszokja a fényeket már halványan emlékszem. Emily szakít velem, aztán ki akarok lépni a Testvériségből de előtte jól elbánnak velem. Talán már a menyben vagyok, de a lábamba belehasít a fájdalom, ami emlékeztet, hogy igen is túléltem. Nagy szerencsém volt!
De a lábamnál nagyobb fájdalmat a szívemben érzem. Emily még mindig szörnyen hiányzik. A falon kattogó órára pillantok reggel hét óra hat perc van. Le kell innen lépnem. Kicsit fáj de nem törődöm vele kihúzom magamból a drótokat és egy párnát szorítva a kilátszó hátsó felemhez oda megyek a sarokba hányt személyes dolgaimhoz és felöltözöm. Amikor a pólót veszem fel oldalamon egy égetett T betűt veszek észre. T mint Testvériség. Egy életre megbélyegeztek. A múltam örökké kísért majd! Halkan nyílik az ajtó és én odakapom a fejemet. Háttal áll nekem egy szőke lány és én rögtön magam mellé ejtem sport táskám mikor belém nyilall a döbbenet, hogy mégis kit látok. Vagy talán csak hallucinálok?
-Matt te mégis mi a francot csinálsz?- lepődik meg mikor meglát.- Mégis mért nem fekszel?
-Mit keresel itt Emily?- kérdezem.
-Ne tereld a szót Matt!- mondja.- Majdnem meghaltál azonnal feküdj vissza!
-Akkor elmondod mit keresel itt?- kérdezem.
-Akár többet is.- enyhül meg és elvarázsol egy apró mosollyal.
Amennyire csak bírtam odarohantam a kórházi ágyhoz és pólóstól-melegítő nadrágostól belevetettem magam az ágyba. Az ággyal szemben megáll és csodaszép szemeivel fürkészi sebeimet.
-Szóval miért vagy itt?- kérdezem.
-Szerinted?- kérdez vissza ezzel teljesen felcsigázva.
-Te megölsz engem.- nevetek és kíváncsiság van minden porcikámban.
-Annyira egyértelmű, hogy mért vagyok itt.- rázza a fejét és csak arra az egyszerű szóra vágyom.- Hoztam be virágot!
Újra felkacagok de ez márt kezd átmenni valami másba mint önfeledt nevetés. Inkább ideges hahota.
Jár egyet a kórteremben és én kezdek egyre ingerültebb lenni de lehűtöm magam.
Ennyire még nem szerettem és nem vágytam senkire. Gyors felindulásból felállok.
-Mit csinálsz Matt?- kérdezősködik és velem szemben megáll.- Feküdj vissza!
Lassan fél térdre rogyok. Megfogom kezét. Édesen össze van zavarodva és arcát pír borítja.
-Emily Pena ígérem életem végéig szeretni foglak. Bebizonyítom, hogy tisztességes férfi vagyok. Olyan akibe már több mint egy éve bele estél. Olyan sikeres leszek amilyennek megálmodtál. Négy év múlva a diplomaosztó után szeretnélek feleségül venni. Nem ígérem, hogy soha nem lesznek vitáink de mindegyiket édes békülések fogják követni.- még mindig kezét kezembe tartja és óriási mosoly ül arcán.- Örökké tartó vidámságot ígérek. Elmegyünk innen egészen Floridába a Testnevelés egyetemre és talán egyszer visszatérünk ide Párizsba és akkor élhetünk együtt mint egy nagy boldog család. A te és az én családom együtt. Tiéd a szívem, a lelkem és a testem. Mit gondolsz? Akarsz? Szeretsz?

-Hogy ne tudnék beléd nem szerelmes lenni? Kockáztatnom kell és vakon bíznom benned. Szeretlek! Akarlak!- szeméből könnycseppek gördülnek ki.- Csókolj meg Matt! Tudni akarom, hogy működi-e köztünk-e a kémia!

Megragadom a derekát és magamhoz húzom. Belenézek gyönyörű szemeibe majd ajkaink összeérnek és nyelvünk őrült táncot jár. Olyan fél évet lehettünk egymás nélkül amiből én csak pár napra emlékszem de Emily végig -minden nap- látott és nem hallhatta, hogy azt mondom, hogy szeretem. Lehet félt, hogy mi van ha nem állok vele szóba? Mi van, ha utálom? Ezekért a napokért szeretném kárpótolni egész életemben azzal, hogy elmondom amikor csak tehetem, hogy mennyire szeretem.





Elengedni többé már nem fogom!



2013. szeptember 17., kedd

Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok.


*Emily szemszöge*


-Emily karácsony van legalább ilyenkor hagyd abba a munkát.- mondja el Adam már hatodjára.
-Jó már csak összevágom a műsort és elküldöm a rádióadónak!
-10 percet kap Mrs. Rainbow- álnevemen fenyegetett.- Lent legyél!
Kigurult szobámból és egyedül hagyott. Igazából már el is küldtem az egész összevágott felvételt csak egy kis gondolkodási időre vágytam. Hogy mégis miről? Inkább kiről!
Matt járt a fejemben. Nem tudom kiverni a fejemből akármennyire próbálom. Valahogy mindenhol ott van. Amy elvitt vásárolni. Sikerült elterelnie a gondolataimat de amint bekapcsoltam az IPad-em megnézni a mail-jeim a közös képünk térített vissza a való életbe. Oda, ahol egy srácot, aki nagyon szeretett eldobtam és elárultam.
Karácsony mintás mamuszomban lecsoszogtam az emeletről és bele vetettem magam az őrültek házába.
Anyának a testvére és az egész "volt banda" társai gyerekestül és feleségestül itt voltak. Apának is szintén itt voltak a barátai és családjuk. Mindig is imádtam együtt lenni az egész családunkkal akár rokonok akár nem nekem akkor is a család tagjai. De most inkább csak egy sötét szobára vágytam és arra, hogy gondolataim felemésszenek. Göndör fürtöket véltem felfedezni a konyhában és egyértelműen tudtam, hogy az csak a nagybátyám lehet.
-Harry bácsi!- sivítottam a nevét és végigsprinteltem a köztünk lévő utat majd nyakába vetettem magam.
Kicsit hátra lépett de nem estünk el. Szorosan magamhoz öleltem amit nem utasított el, sőt szerintem a belső szerveim cseppfolyóssá váltak. Niall, mint mindig a hűtőnkben kotorászott. A többiek pedig a karácsonyfa körül gyűltek össze. Kelly, a nagynéném egy forrócsokis bögrét nyomott a kezembe és a nappali felé lökdösött. Széthúztam a nagy fa ajtót amin bejutottam a nappaliba.
-Sziasztok.- köszöntem miközben minden szem rám szegeződött.
Szinte egyszerre kurjantottak egy 'Helló'-t. Körbenéztem de egy négyzetméter helyet sem találtam a nappaliban. Bátyám intett fejével, hogy menyek oda. Ölébe ültem. Nyaka köré fontam egyik kezemet, fejemet pedig mellkasára döntöttem. Tele tetovált keze derekam köré fonódott és egy puszit nyomott a homlokomra.

Ő a bátyám, aki mindig vigyázni fog rám!

Hangos nevetés töltötte be a szobát. Néha mosolyogtam de nagyon nem volt hozzá kedvem.
Logan fordult felém óriási mosolyával.
-És Emily veled mi van? Hogy állsz fiúk terén?- kérdezte.
Egy könnycsepp futott végig az arcomon. A bögrét kiejtettem a kezemből és egyenesen a szobámba futottam. Nem értettem a kirohanásomat de nem tudtam magam felett irányítani. Pár perc múlva anya lépett be a szobámba. Háttal voltam neki és az óriási New York fényeit csodáltam.
-Mi a baj kincsem?- kérdezte.
-Minden anya! Minden.- mondtam.
-Felém fordulj, mert így nem értelek.- kért.
Megfordultam és megismételtem a mondandómat. Széttárta kezeit és zokogva bújtam hozzá. Várt míg megnyugszom és csak utána tolt el magától, hogy szemembe nézhessen.
-Mesélj nekem, Emily!
-Anya értsd meg szeretem és nem tehetek ellene. Fontosak vagytok és ezért küldtem el de tudod milyen volt neki ezt megmondani? Megmondani, hogy hagyjon pedig legszívesebben minden percemet vele tölteném.
-Nem miattunk kell így döntened. Miattad Em. Meg is ölhettek volna.- mondja.
Inkább a halál mint ez.- gondolom.
-Ne hidd, hogy nem tudom milyen érzés valakit ellökni magad mellől úgy, hogy szeretitek egymást! Meséltem már mi történt Adam apjával?- kérdezem.
-Anya a múltadról nem tudunk semmit.- emlékeztetem.
-Hát akkor figyelj!- mosolyodik el.- A szüleim meghaltak egy autó balesetben. Éppen akkor volt egy nagyobb veszekedésünk és én a mai napig nem tudtam elmondani nekik, hogy akár a vér szerinti akár nem nekem mindig a szüleim lesznek és szeretem őket. Majd szeptemberben Párizsba indultunk az esküvőnkre. De csak a Los Angeles-i kórházig jutottunk el. Egy kamion egyenesen belénk hajtott. Megsiketültem! Apádról meg azt mondták, hogy meghalt. Láttam a saját szememmel ahogy csövekre van kötve és haldoklik. 

Anyának megcsuklott a hangja és felemelte a tekintetét. A bátyám gurult be, Amyvel a nyomába és körülvettek minket. Ahogy ismerem őket eddig hallgatóztak. Majd folytatta anya:

-Magamba fojtottam minden érzelmemet. A szívem mára már egy kődarab. Akkor kezdtem el az egyetemet. Előtte kiderült, hogy örökbe fogadtak, hogy 4 évvel fiatalabb vagyok és Harry az ikertestvérem! Majd Carlos állítólagos halála. Ezek után kezdtem el az egyetemet. Adam! Az apád lett a legjobb barátom, Cortez! Szerelmes lettem belé. Majd nagy nehezen összejöttünk. Szeptember 26.-án feltűnt Carlos az egyetem előtt és én majdnem szívinfarktust kaptam. Választanom kellett. Egyértelmű kit választottam. Már együtt voltam újra apátokkal mikor egy nap, egy keddet töltöttem együtt Cortez-zel. Lefeküdtünk. Meglátogatott a New Yorkba költözésem után, hogy utoljára megpróbálja a lehetetlent. Szerelmet vallott és én is elmondtam neki, hogy szeretem de a szülésig szeretnék még Carlos-sal együtt lenni. Ne kérdezzétek, hogy mért magam sem tudom. Talán őrült voltam vagy egyfajta köszönet akart lenni ennyi szeretetért. Adam születése napján amikor a kórházba tartott motorral, elütötték Cortez-t. MEGHALT! És neki sem mondhattam el, hogy szeretem. Pedig így van. Carlos-t is szeretem de Cortez-t jobban mégis. Hogy akkor mégis mért választottam apátokat? Nem tudom de az biztos, hogy nem bántam meg. Csak azt, hogy nem mondtam ki akkor a szavakat amikor még volt esélyem, hogy meghallják! El akartunk együtt szökni. El a világ elől, hogy csak mi legyünk, hárman. A terv a végén meghiúsult.

Igen ebben a pillanatban vált köddé a karácsony csodája. Anyánk megtört és sírt, mint még soha. Ezen a karácsonyon elengedte a múltját és ezzel együtt végleg Adam apját is. Igaz az emléke örökké vele lesz. Szorosan hozzábújtam és vele zokogtam. Majd rájöttem, hogy én ezt nem tehetem. Nem engedhetem el Matt-et. Jobban szeretem a saját életemnél és nem érdekel, hogy megölhetnek. Csak előtte el akarom mondani neki, hogy szeretem. Mindennél jobban szeretem. Nem kenhetem a családomra a saját hülyeségem. A szakítás és a reptéren mondott dolgok egy pillanatnyi elmezavar lehetett. Semmi komoly.

*Napló bejegyzés*


*Május 3.*

A karácsonyi szünidő óta nem láttam Matt-et. Mindenhol kerestem de nem találtam. Dave-t próbáltam megtalálni de mintha ő is felszívódott volna. Egyik délután én nyitottam ki az ajtót már Párizsban. Dave állt az ajtóban. Csak bólintott és felrohant testvérem szobájába.
Utána iramodtam és a szobában meg is ragadtam a pólóját.
-Mért kerülsz engem Dave?- szegeztem neki a kérdést.
-Én nem kerüllek Emily.- adta az ártatlant.
Amy tágra nyílt szemekkel fürkészett minket. De nem szólt bele. Ez a mi dolgunk.
-Szóval mért kerülsz engem?
-Hát...szóval.- vakargatta a tarkóját.- ...hogy ne kérdezősködj Matt után.
-Mért mi van Matt-el?- kérdeztem de hangom erőtlensége engem is meglepett.
-Kórházban van.- nyögte ki.
-Hogy hol?- le kellet ülnöm, mert a szoba forgott velem.- Miért?
-Kilépett a Testvériségből. Azok meg szarrá verték és megvillózták mint egy marhát!
Szememből patakokban folyt a könnyem. Felkaptam a kocsikulcsom és egyenesen a kórház felé vettem az irányt.
-Elnézést.- lihegtem oda egy nővérnek.- Matthew Wells-t keresem.
-P34.- mondja a nővér.- De hölgyem a látogatási idő már letelt.
Nem törődtem vele egyenesen a harmadik emeletre rohantam és onnan a P34-es kórterembe.
Egyedül feküdt a szobába. Csövek lógtak belőle mindenhonnan. Eszembe jutott amit még anya mondott karácsonykor.



Én is elfogom őt veszteni? 






2013. szeptember 7., szombat

Ha szeretsz valakit, akkor azt akarod, hogy boldog legyen, akkor is, ha emiatt egyedül maradsz.


*Matt szemszöge*


Üres lakás fogad Emily-vel való szakításom után. Szüleim és húgom a kórházban van újabb kemoterápiás kezelésen. A motorom kulcsait levágtam a dzsekimmel együtt a padlóra és szobámba vettem az utat. Bevágva az ajtót rögtön az évfordulónkra kapott képre tévedt a szemem. Felvettem a fa keretes képet és teljes erőből a földhöz vágtam. Az üvegszilánkok szerte szét repültek. Átlépve az emlékeken a szekrényemhez mentem és letéptem a képet ami a földre hullott. Bementem a fürdőnkbe és arcomra hideg vizet fröcsköltem. Lassan felemeltem a fejemet és belenéztem a tükörbe. Egy bűnöző nézett vissza rám. Akár csak apám. Magamnak köszönhetek mindent. Emily nem érdemel meg egy ilyen alakot aki egy bandatag. Ahogy volt barátnőm eszembe jutott düh fogott el. Öklömmel teljes erőből belevágtam a tükörbe. A tükör több darabban de még mindig egyben lógott a falon közepén öklöm nyomával. Vérem melegséggel árasztotta el jobb kezemet, piros pacákat hagyott a fehér kézmosón és a padlón. Becsavartam kezemet egy törülközőbe és nem is törődtem vele. A darabokra tört tükörre vándorolt tekintetem. Olyan volt a mint a szívem. Fejemben még mindig a szavai csengtek. Elvesztettél! 
Ingerült vagyok. 24 óra leforgása alatt elveszítettem Emily-t. És ezt csak magamnak köszönhetem. Utálom magam, hogy bajba sodortam őt. Aki a legfontosabb nekem!

Szilveszter éjjel van. Egyedül nézem a tévét, mert a családom még mindig a kórházban tanyázik. Britthany állapota romlott. A szobában sötét honol. Telefonom darabokban hevert a konyha padlóján. Emily azt kérte hagyjam csak így tudtam megállni, hogy ne hívjam fel. Az óra éjfélt ütött. A színes fények bevilágítottak a lakásba. A konyha ablakból figyeltem ahogy Párizs a színes fényekben pompázik. Emily-re gondoltam. Akarom. Vágyok rá. Szükségem van rá! Mikor abbamaradtak a durranások újra leültem és bámultam a tévét. Még volt 6 óra a New York-i újévig. Emily-vel akarok ünnepelni. Még akkor is ha nem szeret. Én mindig fogom. Lesz helye a szívemben. Egy életen át.
A kabátzsebemből előveszek egy doboz füves cigit. Meggyújtom az első szálat és a füst égeti a tüdőmet. Mire észbe kapok a szoba füstbe burkolózott és a cigis doboz a padlón hever, üresen.

Február 3.
Már vagy két hónapja nem láttam Emily-t csak párszor. Testvére és Alice kíséretében ment mindenfelé. Egy percre sem hagyták egyedül. Dave haveromnak sem mondanak semmit. Csak annyit tud, hogy Emily felépült. De egy fontost tényt ki tudott csikarni barátnőjéből. Talán lesz újra esélyem ha kilépek a Testvériségből. Talán újra rám néz és azt mondja szeret. Talán újra érezhetem eper ízű csókjait számon. Nem akarok nélküle élni. NEM TUDOK NÉLKÜLE ÉLNI!


Éjjel a Testvériség raktár épületéhez megyek. Még ma meg akarok szabadulni a rám ragasztott címkétől.

Egy bandatag.

-Alex!- ordítottam annak a seggfejnek a nevét.- Hol vagy te barom.
-Lám-lám.- kacag ördögien.- Azt hittem már eltűntél Matthew! Minek köszönhetem látogatásodat?
-Ki akarok lépni!- mondtam.- Azonnal.
-Ugye tudod, hogy az mivel jár?- húzza fel a szemöldökét.
-Tudom.
Bólint. Kezét szájához emeli és füttyent. Mindenfelől tagok lépnek elő. Izmokkal felszerelt mexikói szekrények. Így is lehetne nevezni őket. Alex utasításokat adott. Tudtam mi is fog történni. A Testvériség kendőjével bekötötték szememet és kezemet hátra kötözték. Egy óra kocsikázás után megállt az autó ami be bedobtak. A csomagtartóból rángattak elő. Ha túl élem talán még lesz esélyem visszaszerezni. Akkor már nem kell félnie. Nem leszek bűnöző csak ezt éljem túl. Nem tudtam mi vár rám. Csak simán belöknek a folyó jeges vizébe? Vagy felkötnek egy fára és otthagynak hátha le tudok jönni? Vagy egyszerűen megölnek? Nem...annak nincs semmi értelme. Szeretnék, hogy fájjon és látni is akarják. Hangos nevetés hallatszott minden irányból.  
-Matt a Testvériség szégyene. Itt hagy minket a testvéreit akik támogattuk őt és családját! És mégis miért? Egy lányért akit szeret. Pedig mi többek vagyunk neki a Testvérei! De mégis elárult minket! Adjunk neki, hogy soha ne tudjon felejteni!
Az első ütés a hasamat éri. Nem adok ki egyetlen hangot sem akármennyire fáj. Felegyenesedek és várom a következő ütést. Hátulról ért. Majd újra és újra. Testem egyetlen négyzet milliméterét sem hagyták ki. Nem tudom talán fél? Vagy egy óra is eltelhetett mikorra összeverve kiterültem a földön. Szemem még mindig be volt kötve. Vágások és ütések helyei tarkították testemet. Felismerhetetlenre verhettek. Csak egy személy miatt tartottam ki. Folyamatosan Emily nevét ismételgettem. Amíg ezeket a szavakat magamban hallottam nem voltam halott. Füstöt éreztem. Vagy csak a halál szaga? Nem füst!
-Fogjátok le!- parancsol Alex és az emberei megteszik.
Fejemet és végtagjaimat is lefogja egy egy ember. Valamint letépik rólam már így is megtépett pólómat. A füstölt szag még jobban érezhető. Alex felkacag majd melegséget érzek. Nem is égető érzést.
Felsikítok vagy felordítok már nem emlékszem. Bőröm csak úgy ég és az éget hús szag árad belőlem.

Megvillóztak akár egy marhát!

Részletek Simone Elkers világsikerű Perfect Chemistry c. könyvéből!